“A Nagyváradi Vár” fotótárlat

A Tavirózsa Fotósklub egy újabb fényképtárlatot szervez.

Ez alkalommal a Nagyváradi Vár C épületének első emeletén lévő”Ștefan Vilidár István” Galériában a fotósklub tanítványainak 42 fotóját állítják ki.

A fényképeket a Nagyváradi Várban készítették Diana-Maria Danciu, Bogdan Ghiță, Gogiu Alexandru és Török Sarolta-Éva.

A kiállításra szeptember 19-én, szerdán, 18 órától kerül sor. A jelenlévőket Tóth István AFIAP üdvözli.

A zenei pillanatokat Thurzó Sándor József (brácsa) adja elő. A tárlat szeptember 25-ig, naponta 8 és 20 óra között, ingyenesen látogatható.

Marcu András

Tárlatok a Várnál

Tegnap, szeptember 13-án, a Vár Múzeumánál megnyílt a “Természet Allegóriája” nevű kiállítás, amelyben az Art Flora Kulturális Egyesület gyerekeinek a műveit nézhetik meg.

A Vár Múzeumánál a “Vizuális Napló” című tárlat is látogatható, amely keretén belül a lengyel Michal Liszka és a nagyváradi Horea Traian Sălăgean festményeit tekinthetik meg.

A kiállítások szeptember 27-ig látogathatók.

Marcu András

Jótékonysági tárlat

Szeptember 25-én, 17 órától, a Republicii utca 15. szám alatt lévő Művészeti Galériában egy jótékonysági tárlatot szervez a Nagyváradi Képzőművészek Egyesülete.

Az így összegyűlt pénzt a Görög-Katolikus Püspökség felújítására fordítják.

Marcu András

Naív művészeti tárlat

A Megjelenés és Lényeg nevű tárlatot a Naív Művészek Egyesülete és a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány szervezi. A megnyitó a Zion Zsinagógában lesz, augusztus másodikán, 17:30-kor.

A kiállítás során a festmények megvásárolhatók lesznek. A tárlat szeptember 3-ig látogatható. Bővebb információkat az esemény Facebook oldalán találnak: https://www.facebook.com/events/293510777875841/

Tárlat a Zion Zsinagógában

Ma, július 13-án, 19 órától, a Zion Zsinagógában nyílik meg a héber Chantal Maas festménytárlata “Élettel teli képzeletbeli világ” névvel.

Chantal Maas Erdélyben született, jelenleg Belgiumban él. Fotoriporter és egy olyan non-profit egyesület elnöke, melynek célja Kelet Európa értékeinek bemutatása.

A zenei pillanatokért Thurzó Sándor József brácsaművész felel.

Marcu András

Kiállítás a Várban

A Nagyváradi Vár Múzeumában, a C épületben, július 13-án, pénteken, 17 órától nyílik meg a “Tükrözött tükrök” nevű kiállítás.

A tárlatot Erwin Kessler művészetkritikus és kurátor nyitja meg.

A tárlaton a következő művészek vesznek részt a Kortárs Művészet Múzeumából: George Anghelescu, Ana Bănică, Ioana Bătrânu, Michelle Bressan, Nicolae Comănescu, Cristina David, Suzana Dan, Dumitru Gorzo, Gili Mocanu, Anca Mureșan, Regele Ionescu, Ștefan Ungureanu, Ecaterina Vrana és Marian Zidaru.

A kiállításon részt vesznek a Képzőművészek Egyesületének tagjai is, mint: Vioara Bara, Tudor Frâncu, Gabriela Diana Bohnstedt Gavrilaș, Tiberiu Fekete, Dorel Găină, Ingo Glass, Noémi Jankó Szép, György Jovián, Darius Martin, Laura Martin, Ioan Augustin Pop, Gheorghe Tirla, László Ujvárosi és Horea Sălăgean.

A tárlaton festmények, grafikák, kerámiák és szobrok várják az érdeklődőket augusztus 19-ig.

Marcu András

A Szaudi-Arábiai Najla Angawi ESFIAP tárlata

A Tavirózsa Fotósklub és az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület egy újabb tárlatot szervez közösen. Ezúttal, a ”Ștefan Vilidár István” Galériában a Szaudi-Arábiai Najla Angawi ESFIAP fényképei kerülnek fel.

Najla Angawi ESFIAP az elnőke és alapítója a World of Photography csoportnak (WPG – SA), amely az Euro Foto Art Egyesület partnere. Ő az egyetlen szaudi nő, aki 26 külföldi díjat nyert.

A tárlat megnyitójára július 20-án, pénteken, 18 órától kerül sor a ”Ștefan Vilidár István” Galériában. A jelenlévőket Christian Filipescu fotóművész köszönti.

A műveket dr. Ramona Novicov művészetkritikus mutatja be, a kiállítást pedig Tóth István AFIAP nyitja meg.

Az zenei pillanatokért a ”Varadiensis” csapat felel: Lucian Malița (hegedű) és Thurzó Sándor József (brácsa).

Az új tárlat augusztus 16-ig, naponta 8 és 20 óra között, ingyenesen látogatható.

Marcu András

Állandó és ideiglenes tárlatok a Vár Múzeumában

A Vár Múzeuma több állandó és ideiglenes kiállítással várja az érdeklődőket:

Ideiglenes kiállítások

– A MAFOSZ 35. versenyén elfogadott fényképek tárlata (augusztusig)
– Tájképek tárlat. A Nagyváradi Egyetem Festészet szakának másodéves diákjainak kiállítása (augusztusig)
– A Nyíregyházi művészek fametszeteinek tárlata
– Szűz Mária – Kárpátmedencei művészek tárlata
– “Post-Politika”, a Képzőművészek Egyesületének tárlata
– „A nagy háború, amely megváltoztatta Európát”, Első Világháborús tárgyakból és katonai felszerelésekből összeállított tárlat (július 30-ig)
– „Nagyváradi gyűjtők. Gheorghe Costea által gyűjtött tárgyak”, órák, templomi tárgyak, litográfiák (július 29-ig)
– „Bizonyítvány 2018″ és „Nagyváradi tájkép”, a Nagyváradi Művészeti Liceum diákjaitól
– „Irinyi János 200″ tárlat
– „Hegyi dákok. Mezei dákok” – archeológiai ásatásokból talált tárgyat tárlata (szeptember hónap végéig)
– Képeslap tárlat „A Sebes Körös szorosa. Képeslapok a 19-20 századból”, Mihai Gabrian gyűjteményéből (július hónap végéig)
– „Újjászületés a restauráció után” – restaurált archeológiai leletek a Nagyváradi Múzeum Laboratóriumából (szeptemberig)
– „Évtizednyi nemtörődömség. A Nagyváradi Vár az összeomlás határán”, fotótárlat a Hercegi Palota és a környező épületek felújítási munkálatairól (szeptemberig).

Állandó kiállítások

– A Nagyváradi fotógráfia történelme
– „Vegyesbolt”
– „Gyerekkor az Aranykorban”
– „Templomok a palotában – archeológiai kutatások a Hercegi Palotánál”
– A kenyér múzeuma
– A Nagyváradi Görög-Katolikus Püspökség tárlata – oldalak a történelmből
– A Nagyváradi Református egyház tárlata
– A Nagyváradi Római-Katolikus Püspökség tárlata
– „Ellenállás és elnyomás Bihar megyében” emléktárlat
– „Depersonalisation”mozgó műemlékek tárlata, Cătălin Bădărău munkáiból.

Marcu András

Egy újabb művészeti kiállítás

Ma, június 15-én, 18 órától, a Nagyváradi Vár C épületében egy képzőművészeti kiállítás nyílik, Post-Politika néven.

Közreműködnek: Angyal Olivia, Vioara Bara, Cristina Costolaș, Dobos Erzsébet, Cosmin Durgheru, Tudor Frâncu, Diana Gavrilaș, Dorel Găină, Florina Iepure, Matza Teréz, Andrea Anamaria Mezea, Murányi Éva, Murányi Mihály, Ioan Augustin Pop, Szabó Tímea, Mihaela Tătulescu, Radu Târnovean și Luciana Vulea.

A megnyítót Milena Augusta Pop művészetkritikus vezeti. Az eseményt a Képzőművészek Uniója szervezi.

Marcu András

A Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep kiállítása

Június 22 és július 12 között, naponta 10 és 18 óra között, a Nagyváradi Vár A épületében lesz látogatható a Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep tárlata.

A Művésztelep célja az, hogy ezt az ősi technikát, melyet ma már alig néhányan művelnek, újra az érdeklődés középpontjába állítsa, megmutatva sajátos művészi kifejezési lehetőségeit. A fametszet technikája a mai számítógépes grafikai technikákhoz képest lassúnak is mondható, hiszen egy tenyérnyi metszet elkészítéséhez több nap számtalan munkaórájára van szükség, de ahogy halad a véső a felületen, és ahányszor újra az anyagba hasít, annyi gondolat születhet meg.

A művésztelepre éppen ezért olyan szakmai színvonalú alkotókat hívtak meg, akik már túl vannak az énkeresés, az önmegvalósítás fázisain, tudják, mit akarnak, azt el is tudják mondani sajátos, kiforrott formanyelvükön, és – nem utolsósorban – föltételezhető, hogy van is mondanivalójuk.

A kiállítást megnyitja Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója.

Szervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh.