Aláírták a szerződést a Nagyvárad-Fugyivásárhely út modernizálására

Május 7-én, hétfőn, aláírták a szerződést a Nagyváradot Fugyivásárhellyel összekötő út modernizálásáról.

A munkálatok értéke 4.493.612,42 lej ÁFA nélkül, a határideje pedig 12 hónap.

Az út a Nagyváradi Szöllős-től indul, egészen a Köröskisújfalu és Fugyi felé vezető utak kereszteződéséig fut, 3.6 km hosszúságban.

Marcu András

Bejelentették a Fugyivásárhely és Szentandrás felé vezető utak pályázatát

A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal bejelentette, hogy pályázatokat indít a Nagyváradto Fugyivásárhellyel, valamint Szentandrással összekötő utak megépítésére.

Modernizálni fogják a Szilvásról Fugyivásárhely felé vezető utat, amely be lesz aszfaltozva egészen a 44-es útig.

Az út hossza 3.6 km, a munkálatok értéke pedig 6.080.759 lej, ÁFA nélkül.

A másik út a Cazaban útról indul és a Szentandrási Râturi utcáig vezet. Az út hossza 2,8 km, a munkálatok értéke pedig 8.667.986,02 lej ÁFA nélkül.

Marcu András

Új utak Szentandrás és Fugyivásárhely felé

Tegnap, november 6-án, Florin birta alpolgármester két új projektet mutatott be.

A Szentandrás felé vezető út a Cazaban és Corneliu Baba utak kereszteződésétől indul és a Szentandrási Râturi utcáig visz.

Az út hossza 3.499, 90 méter, a szélessége pedig 7 méter és két sávos lesz. Ezenkívül, itt egy 3.389 méter hosszú kerékpárút is helyet kap.

A munkálatok értéke 11.392.327, 69 RON (ÁFÁ-val).

A fugyivásárhely felé vezető út Váradszőlősről indul és Fugyivásárhely bejáratáig visz.

Az út teljes hossza 3.600 méter, a szélessége pedig 5.50 méter.

Az építkezés értéke 8.198.751 RON (ÁFÁ-val). A munkálatok jővő tavasszal vagy nyáron fognak megkezdődni.

Marcu András

Alrtk Nagyvrad s Fugyivsrhely sszeolvadsnak tervezett

1

Tegnap, prilis 27-n, Ilie Bolojan nagyvradi s Ioan Pop Fugyivsrhelyi polgrmester alrtk Nagyvrad s Fugyivsrhely sszeolvadsnak tervezett.

A sajttjkoztatn, Ioan Pop ismertette az sszeolvads programjt. gy szeptember elsejig pontostjk a stratgikat, valamint a Fugyivsrhelyhez tartoz falvak helyzett, az adkat s a fejlesztsi terveket.

December elsejig a helyi tancsok is megszavazzk a npszavazs kirst s a fzis stratgikat.

Ha mindkt helyi tancs elfogadta ezt, akkor mrcius elsejig meghatrozzk a npszavazs id?pontjt, amely egybe fog esni a 2016-os helyi szavazsokkal.

Ha a npszavazs pozitv eredmnyt hoz, a csatlakozs 2017 jnur elsejt?l lp rvnybe.

Fugyivsrhely 6.200 hektron terl el s a 6.532 lakosnak 19%-a magyar.

Marcu Andrs

Megjl energikrl szl terv

10742580_552573658220058_47049854_o

Fugyivsrhely s a magyarorszgi Tgls vros nkormnyzata, valamint a Hajd-Bihar Megyei Gazdasgi s Munkaadi Egyeslet s a Nagyvrad Metropolisz vezet, egy Romnia s Magyarorszg hatrain tnyl egyttm?kdsi programot ltestett.

Ennek keretn bell egy-egy megjul energival m?kd? innovcis kzpont plt a kt teleplsen.

A projekt teljes kltsgvetse 1.769.740 eur, amelynek a 91.47%-a eurpai tmogatsokbl jtt.

A Fugyivsrhelyi kzpontban konferenciatermek, termkkillt-termek s irodahelyisgek m?kdnek majd.

Az egyttm?kds 2012 november elsejn kezd?dtt, a terv vge pedig idn, oktber 30-n r vget.

Marcu Andrs

A fugyivsrhelyi Nrcisz-tiszts

1062035_635648736495474_459264005_n

Fugyivsrhely Bihar megye kzps? rszn, Nagyvradtl 9 kilomterre, keletre helyezkedik el, az 1-es szm f?t mentn. Br els? ltsra csak egy apr kzsgnek ltszik, tbb dologgal is bszklkedhet: itt szletett 1885-ben Bajza (ri nevn Szcsi) Jzsef irodalomtrtnsz, a Magyar Tudomnyos Akadmia tagja, valamint ugyanitt lthatjuk az 1882 s 1883 kztt felplt Szent Jnos templomot is.

Egy msik gynyr? ltnival a Nrcisz tiszts, amely vdett terlet, amelyen megl a ritka, s szintn vdett vadnrcisz.

Horvth Krisztin

1558905_635648739828807_1363014779_n

Fugyivsrhelyi siker

IMG_9319-1

A Dsi Unirea egyttest fogadta tegnap 14 rtl a nagyvradi Bodola Gyula stadionban a Fugyivsrhelyi SK, a labdarg harmadik liga 13-ik forduljban.

A bihariak a tblzat negyedik helyr?l vrtk a folytatst, s mindenkppen gy?zelemre volt szksgk ahhoz, hogy ezt a szp helyezst meg?rizhessk.

Jl kezd?dtt a mrk?zs, amely egybknt egy harmadik ligs sszecsapshoz kpest jval sznvonalasabb volt: a hazaiak mr a harmadik percben vezettek, amikor Andor j temben rkezett egy beadsra, s a hlba tovbbtotta a labdt. A vendgek mg fl sem ocsdtak az els? gl okozta meglepetsb?l, mris jtt a msodik, ekkor egy vdelmi hibt kvet?en Horvth jl eltallt lvsnl kellett a hta mg nylnia az ellenfl hl?rnek.

A msodik flid?ben a hazaiak leginkbb a vdekezsre fektettk a hangslyt, m a mrk?zs befejezseknt mg akadt dolga a dsi kapusnak.

Ily mdon a fugyivsrhelyiek meg?riztk negyedik helyezsket, s mr szinte biztos, hogy a msodik ligba val feljutsrt rendezett rjtszsban is rszt vehetnek. A dsiek a tizedik helyen llnak jelenleg, gy ?k a bennmaradsrt kzdhetnek majd.
A kvetkez? fordulban Tordra ltogatnak a bihariak, ahol a sereghajt Arie?ul ellen lpnek majd plyra.

Horvth Krisztin

Alternatv energiaforrst teleptenek kt bihari kzsgben is

solar panel

Eurpai Unis tmogatsbl kvnja megvalstani Bors s Fugyivsrhely nkormnyzata a tervezett napelem-park megptst, amely mindenkppen a krnyezettudatossg kes pldja lenne Bihar megyben, illetve az energetikai fggetlensg sem utols szempont, hiszen jl tudjuk, mlyen a zsebnkbe kell nylni minden egyes szolgltatsrt, amelyek sokszor egyltaln nem megfelel?ek.

A borsi polgrmesteri hivatal mintegy 50.000 lejt klt vente a kzintzmnyek, s a kzvilgts ltal elhasznlt villamos energia szmlira. Ez az sszeg kt ven bell megtrlhet, a tervezett napelem-park ltrejttvel, amelyet Nagysznt egyik klterletn helyeznek el, s 1 megawatt energia termelsre is kpes lesz.

Ennek segtsgvel megoldhat lesz a kzvilgts, a kzsghez tartoz iskolk, vodk, orvosi rendel?k, s egyb nkormnyzati pletek, valamint a szennyvztisztt lloms elektromos energival val elltsa is. sszesen 4168 darab napelemet helyeznek majd el, amelyek egyenknt 240 watt energia megtermelst szavatoljk.

A park ltal termelt ramot visszavezetik az orszgos hlzatba, teht a borsi nkormnyzat nem kvn sajt hlzatot ltrehozni, hanem az orszgos szolgltatval egyttm?kdve szeretn cskkenteni kltsgeit. Amennyiben a szksgesnl tbb ramot termelnek, gy akr nyeresget is elknyvelhetnek.

A beruhzs sszrtke 19,7 milli lej, ennek legnagyobb rszt az regionlis fejlesztsek eurpai alapja szolgltatja.
Fugyivsrhelyen is

Hasonl terveket sz? Fugyivsrhely nkormnyzata is, igaz, a borsinl valamivel kisebb napelem-parkot szeretne ltrehozni, sszesen 9840 napelem felszerelsvel, melyek sszesen krlbell 0,6 megawattos villamos energit biztostannak. Ha megvalsul, ez lesz a harmadik ilyen projekt a teleplsen, hiszen a kzelmltban mr ltrejtt egy ilyen park, amelyet egy magnvllalkoz zemeltet, illetve egy msik mg pts alatt ll.

A kt kzsg projektje egyetlen szempontbl kzs: hrom vvel ezel?tt nyjtottk be a tmogats elnyershez szksges dokumentcit, m a brokrcia miatt csak most sikerlt alrni az err?l szl szerz?dseket. Id?kzben a napelemes technolgia is sokat fejl?dtt, gy igen valszn?, hogy a tervezett projekthez nem a legjabb technikai vvmnyok szerint kszlt napelemeket hasznljk majd.

Horvth Krisztin