Készül a dokumentáció Bihar község körgyűrűjéhez

Ilie Bolojan polgármester, valamint Nagy Gizella, Bihar község polgármestere tegnap, augusztus 9-én bemutatták a Nagyváradi körgyűrű – Transilvania autópálya összekötő út munkálatait, valamint a Bihar község körgyűrűjének a projektjét. Az eseményen részt vett Adrian Foghiș is, a Nagyváradi Metropolitán Zóna igazgatója is.

Ha minden jól megy, akkor jövőre, az autópálya építésével együtt elkészül a Nagyváradi összekötő út is, így könnyítve meg a közlekedést a környéken.

A Bihari körgyűrű szükségességéről Nagy Gizella számolt be, bemutatva a község forgalmát. Biharon a DN19-es halad át 4 km hosszan és naponta itt 12-24 ezer jármű halad át.

A körgyűrű segítene javítani a forgalmat a községben, mivel a nagyméretű járműveknek már nem kellene áthajtani Biharon.

A körgyűrű hossza 5,56 km lesz. Az út nyugat felé kerüli meg Bihart és egy ideig párhuzamosan halad a DN 19-el. Az út szélessége 10 méter lesz, E mellett, a sánc túloldalán egy három méter széles kerékpárút is létesül.

A munkálatok értéke 5 millió euró plusz ÁFA, amihez a kilakoltatások költségei is hozzáadódnak.

A körgyűrűnek három kereszteződése lesz (az elején a DN 19-el, Nagyvárad felé, a DN19E-vel Kügy irányába, valamint újból a DN19-el, Újfalu felé), ezeknél egy-egy 15 méter átmérőjű körforgalmat építenek.

A körgyűrű teljes hosszában ki lesz világítva, LED-es lámpákkal. Az oszlopok az utat és a kerékpárutat is megvilágítják.

Marcu András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.